Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ËGY SÓTI OBSITOS TÖRTÉNETEI Kissóti komám keze alú

 

Bevonulás


Az én fijatal koromba még kötelező vót a katonaság. A legényöket húsz éves korukba beidézték sorozásra. Aki egészségös vót, azt besorozták katonának. Meztelenű köllött odaááni a katonaorvos elé. Az alaposan mögvizsgát. Belenízött a torkunkba, fülünkbe, még a fenekünkbe is. Miután ű aakaamasnak talát bennünket a haza mögvédésire, akkor a sorozási bizottság elé köllött járúni. A bizottság feje katonatiszt vót. Akkó még nem ismertük a rangjelzésöket, csak azt láttuk, hogy szép, aranyos vállap van a kabáttyán, mög ëgy nagy aranycsillag. Ez nagyon barátságos embör vót, még azt is mögkérdözte, hogy mi szeretnék lönni a katonaságná. Montam is neki őszintén, hogy én leginkább obsitos szeretnék lönni. Mög is ígérte neköm, hogy löhetök obsitos, csak ahhó elősző be kő vonúni katonának. Nagyon demokratikus vót a bizottság, mer újabb választást kínátak, mondtam is, hogy ha már ez az obsitos dolog nem mögy, akkó inkább híradós szeretnék lönni. Erre űk azt mondták, hogy engöm a szocialista Isten is határőrnek terömtött. Nem hiába vót neki az a nagy csillagja, be is tartotta a szavát, mer őssze mögkaptam a behívóparancsot a Határőrséghő .Pont ezt szerettem vóna eekkerűni, mer akkó még a határőrség 27 hónap katonáskodást jelöntött.

Kiskőrösre köllött bevonúnom katonaládáva mög hideg élelömmee főszereeközve. Azt ugyan efelejtötték ráírni a behívóra, hogy italt is vigyünk, de ëgy bevonuló katonának van annyi esze, hogy errű gondoskoggyon. Föl is vótunk szereeve mink borraa, sörree, pálinkávaa, csak a vízre nem gondót sënki. Így aztán kénytelenök vótunk azt inni, amit hoztunk magunkkaa. Kisőrösrű lëvittek bennünket Kiskunhalasra . Ott gyűjtötték össze a Bács mögyei gyerököket. Ott má dalótuk, hogy „A gőzösnek hat kereke sárgára van festve”. Várt ránk a vonat az állomáson. Itt ért az eeső csalódás. Mögníztem a gőzös kerekeit, hát az mind fekete vót. Mint a nótába van, fővitt bennünket Budapestre, csak onnan tovább vitt Nagyatádra. Egész éjjee vonatoztunk. Kivilágosodott mire beértünk a Nagyatádi laktanyába.

Itt gyütt a másik csalódás. Már a nótának së löhet hinni, mer nem a „göndörhajú szép lëányok” vártak ránk, hanem a kiképző tisztök. Az égön nem vót annyi csillag, mint ott láttam ezöknek a zubbonyain. Kellemes möglepetésök is értek azér bennünket. Nagyon finom és bőségös babgulyássaa vártak minket. Utána mög lëfekhettünk alunni. No, ha így telik a három hónap kiképzés, akkó csak kibírjuk valahogy. Kiosztották a katonaruhákat. A civil ruhát mög becsomagótuk, oszt póstán hazakűdtük. Így kezdődött a katonaéletünk.

 

 

 

Kiképzés


A bevonulást követő napon eekezdődött a kiképzésünk. Mögtanútuk, hogy a katonaságná nem úgy köszönünk, hogy Jó napot!, vagy Szia!, hanem tisztőgünk némán, mindönkinek akinek csillag van a gallérján. Ulyanbú mög annyi vót, hogy az égön sincs több. Csupán akkó löhetött röndös szóva köszönni, ha a kerület- vagy a zászlóajjparancsnok mikrofonba köszöntött bennünket. Ű köszönt előre, hogy Jó napot elvtársak! Mink mög úgy válaszótunk, hogy Erőt, egészségöt alezredös elvtárs!, mert akkó még a tiszt Urak elvtársak vótak.

Takarítani is mögtanútunk, mindönnap főmostuk a körletöt mög a folyosót, mer a takarítónők eemöntek szabadságra. Két hetes katona vótam, amikó mögkérdözték, hogy ki tud valamilyen hangszerön jáccani. Én is jelönköztem, így két hétre rá hazamöhettem, igaz, ëgy tizedös kiséretivee, mer még akkó nem töttük lë az esküt. Kimönö ruhám së vót még. Gyakorló ruhába möntem haza. Édösapámék alig ismertek rám a kapuba. Nem számítottak rá, hogy ilyen hamaa hazakerülök. Ettű kezdve nem mostam a folyosót, hanem harmonikáztam az öreg katonáknak. Ha gyütt értem az ügyeletös, azok eehajtották, mi mög nótáztunk tovább.

A harcászati gyakorlatot útátuk legjobban. Hátizsákka a nehéz katonai csizmába futkosni nem ulyan könnyű. Mög nem is vótunk hozzászokva. Otthon sosë vót neköm ulyan sürgős dógom, hogy szalaggyak. Még azza is nehezítötték a dógot, hogy gázálarcot húzattak velünk. Ezt útátuk a legjobban: nem ölég, hogy úgy níztünk ki, mint a kis elefánt, az üveg bepárásodott, hogy alig láttunk rajta. Eső aakalommaa 5 perc volt, de mindig hosszabbították az időt, a kiképzés végin má két órát köllött vóna benne lönni. Szöröncsére a szakaszparancsnokunk sorállományú őrmestör vót, és nagyon röndös gyerök. Biztos ű is hasonlóan véleködött a gázálarcrú, mer a leghosszabb idő, amit benne tőtöttünk 20 perc vót. A taranyi erdőbe' fogtunk gyöngybaglyot. Mög ëccő mókust is akartunk fogni. Ëgy magányos fán űdögét. Hárman főmásztak a fára, rázták az ágakat , mi mög körbe áátuk lënn a fát, oszt köppenyeinkee vártunk rá, hogyha lëugrik, akkó rádobjuk. Hosszú farkát ejtőernyőnek hasznáva szépen lë is vitorlázott, de igön fürgén kiszaladt a körbű, oszt főfutott egy másik fára. Mink csak níztünk utána, ahogy a fák högyein ugráva eetünt a szömünk elű. A gyakorlótérön eetalátuk, hogy az ártalmatlan, de nagyot durranó, lócitrom kinézetű puffancsot tögyük be a rohamsisak alá. A sisakot a szélein fődde betakartuk, csak a gyújtózsinórt hagytuk kilógni. Mikó eerobbant a puffancs csak ámuldoztunk, hogy milyen sokáig száll főfelé a sisak. Eccő aztán elérte a hótpontot eekezdött lëfelé esni, kóvályogva és ëgyre gyorsabban. No szaladtunk is ám szerteszét, nëhogy agyonüssön bennünket.

Az oktatásokat jobban szerettem, mer ott csak haagatnunk köllött, mög néha feleeni, ha mögkérdöztek. Az oktatás végin vót a visszakérdözés. Az oktató mongya, hogy ”Gyapjas határőr! Mi a töendő, atomvillanás esetin?” A srác kihúzza magát: ”Jelöntöm, nízzük mög jó', mer ulyant többet úgysë látunk!” Azt is tanútuk, hogy ha valaki át akar settenködni a határon, hogy beszéjjük lë errű.A főszólítás a nyugati határon: Ájj vagy lüvök! A déli határon Ájj! Kezeket fő! A román, szovjet mög a csehszlovák határon: Ájj! Fordújjon vissza ez magyar terület. Arrafelé nem akart mönni sënki, onnan csak gyünni akartak. Vissza kölött zavarni űket.

Karácsonyra mindönkit hazaengedtek szabadságra. Újévre möntünk vissza. A kiképzés februárba' ért véget, addig nem möhettünk haza, mög kimönőre së. Közőték velünk, hogy melyik őrse kerülünk. Szétszórtak bennünket a határon Soprontú Mohácsig. Én a Somogy mögyei Barcsra kerűtem. Kerek három hónap vót a kiképzés. November 14.-én vonútam be Nagyatádra és február 14.-én vittek Barcsra.

                                                                                    

Élet a barcsi  őrsön

 

A kiképzéshő képest az őrsi élet maga vót a mennyország. Nem vótak emeletös ágyak. Öten-hatan vótunk ëgy szobába’. Az egész őrsön 30 fő körű vót a létszám. Röggeli torna së vót, mint Nagyatádon, így eemaradt az 1-es számú házassági gyakorlat (így nevezték a kiképzők a fekvőtámaszt). Ha éjjee szógálatba' vótunk, akkor addig aludhattunk utána, amíg nekünk tetszött. Nem ordított sënki rögge  hatkó, hogy „ Ébresztő föl!”. Az së vót mellékös, hogy két hét után hazamöhettem szabadságra. Ettű kezdve két hetente otthun vótam minimum két napot, de néha többet is. A járőrszógálatot szerettem, mer kint jártunk a civilök között. Az eső napokba' möglepött, hogy az uccán a helyi lakosok ránk köszöntek előre. Vigyázni köllött, hogy idősebb emböröket mögelőzzünk a köszönésbe'. Pár nap után szinte otthun éröztem magam, főleg mikor idősebb embörökkee való beszégetés közbe  rágyüttem, hogy ugyanúgy ö betűve beszének, mint odahaza Sóton. Koppány vezér népe él Somogyba', azér beszének űk is ö-vee. Kezdetbe' mindig ëgy öreg katonávaa ëgyütt kűdtek járőrözni. Mögyünk az uccán, gyün velünk szömbe ëgy csinos lány. A társam főtünően nagyot köszönt neki. Kérdöm tűle, hogy –I smeröd? – Persze. Ëccő ű mentötte mög az életömet. –Az életödet? Hogy-hogy? – kérdöztem csudákozva. Mondtam neki, ha nem lösz az enyim, akkó főbe lüvöm magam. – Na és?  - Mit na és? Látod, hogy itt vagyok, oszt egészségös vagyok.

Később már egyedül is möhettem járőrözni. Sokszor osztottak be a pályaudvarra. Szerettem  is ott járőrözni, mer sok vonat járt , a várótermökbe' is vótak mindig civilök, mög a környékbű jártak a fiúk lányok a barcsi gimnáziumba. Azokkaal eebeszégettünk, csereberétük a viccöket. Az Öreg (így híttuk ëgymás közt az őrsparancsnokot) parancsba atta, hogy a vonatokrú lëszállók közül igazótassuk a gyanús személyöket, ha vonat eemönt, akkor a várótermökbe' lövő utasokat ellenőrizzük, azután a követközö vonat érközésiig a két vátóház között a Drávaparton sétágassunk. Ez utóbbit nem  nagyon csinátuk, mer  ez a távóság ulyan  ëgy km hossz löhetött. Azér is jó vót az állomáson szógálatot anni, mer csak 100 méterre vót az örstű. Átmöntünk a Rinya-patak híggyán oszt már ott is vótunk. Nem köllött sokat  gyalogóni. Csak ez vót a hátránya is, mer az Öreg főpattant a biciglijire, oszt percökön belű ott vót ellenőrizni. Kezdetbe' igyeköztem előírásszerűen ellátni a föladatomat, de mindig lëbaszarintott valamiér. Ha kint vótam, mé nem a váróba igazóttatok? Ha a váróba' vótam, mé nem a váltóházak között járkálok? Úgy az ötödik cseszögetésné möguntam a dógot. Ha nem gyütt vonat, akkor a kisebbbik váróterömbe' lëűtem ëgy padra, az ablakkaa szömbe. Onnan csak a Rinya-hídat figyeetem, míg ëccő csak látom, hogy teker az Öreg. Kiszaladtam az épület sarkáhó, ott mögfordútam mintha most gyünnék éppen a váltóháztú , ű mög éppen akkó kanyarodott be a másik sarok felű. Köszöntem neki oszt jelöntöttem: Őrnagy evtárs jelöntöm most gyüvök a váltóháztú oszt mék a várótermöket ellenőrizni. Csudák csudája, mögdícsért. No látja , így köll eelátni a szógálatot! Én mög is fogadtam a tanácsát. Ettű kezdve így csinátam. Nem is vót sëmmi hiba.

Vót ëgy magosfigyelőnk is. Ritkán kűdtek oda. Azt nem kedveetem, mer unalmas vót. Messze is vót a várostú, mög embörök is ritkán jártak arra. Ott a távcsővee szórakoztattam magam. Messzire ee löhetött látni. A jugó határon túli Vitrovitica, magyarú Verőce házait nízögettem, mög a környékbeli tanyákat, kis magyar falvakat.

A Dráva-híd még úgy vót, mint ahogy a háborúban főrobbantották. Ott sokszó vótam, szerettem is. Akkó má tárgyatak az építendő új hídrú, oszt ha valami levél gyütt a jugóktú, akkor a túlódali jugó carola parancsnoka kitűzetött a partra ëgy fehér zászlót. Nekünk más dógunk itt nem igön vót, mint erre figyeeni, oszt betelefonáni az őrsre. Akkor a rocsós katonatársunk átvitte az Öregöt a jugó ódalra. Ű átvötte a levelet, mög kóstógattak ëgy kis sluvovicát. Visszafelé a parancsnokunk, aki  ögyébként nem vót ivós fajta, mikó kiszáát a csónakbú, még akkor is imbolygott ëgy kicsit. Ilyenkó még jobban bandzsított, mer kicsit össze vótak kúszálódva a szömei. Eleinte furcsa vót, mikó parancs kihirdetésné átunk ëgymás mellett sorba, oszt folyton engöm nízött, miközbe ulyan szavakat hasznát, ami ëgyátalán nem hangzott dicséretnek. - Milyen disznóság az, hogy  a határőr aaszik az államhatáron? Mit képzel maga a szógálat ellátásról? Szólajon má mög, magát kérdöm? Már  épp nyitottam a számat, hogy szójjak valamit, mikor a mellettem másodiknak álló katonatársam rágyütt, hogy rúla van szó, azt beszéni  kezdött. Ögyébként jószívű vót a parancsnokunk. Előre két héttel löhetött kérni tűle szabadságot. Főjegyöztee a kis noteszibe, ha nem csinátunk valamilyen disznóságot, vagy ha csinátunk is, de nem derűt ki, akkor a mögjelőtt napon  biztos, hogy hazamöhettünk A  másik tiszt főhadnagyi rangba' vót az őrsön. Ű vót a politikai helyöttes.Az ű föladata vót helyöttesíteni az Öregöt, ha az távol vót, mög minket okítani a szocijalista erkőcsökre. Ű is jó embör vót, mer a bort igön szerette, az pedig nem löhet rossz embör. Neki ëgy hibája vót, hogy azt szerette, ha mindig a laktanyába' vótunk. Még kimönőre csak kiengedött bennünket, de szabadságot azt igön nehezen adott. Szöröncsére hosszabb időre nem  nagyon helyöttesítötte  az őrsparancsnokot.

 

Tanulás a seregben

A szakmunkásvizsga után a fődvári gimnáziumba' levelező tagozaton tanútam tovább. A második évemet a behívó szakította fébe. Kértem is, hogy engedélyözzék, hogy folytathassam a tanulást, de azt monták, hogy majd ha kikerülök az őrsre, ott kérjem. Az őrsön mög azt mondták, hogy átíratkozhatok, ha akarok a barcsi gimnáziumba, de az oktatási napokra a részvételömet nem tuggyák biztosítani. Nekik a szógálat az eeső. Így oszt hiába vittem én a katonládámba a tankönyveket, fébe maradt a továbbtanulás. No azér a katonaságná is löhetött tanúni, csak nem azt, amit én szerettem vóna. Többek között lűni is ott tanútam. Kaptam ëgy vadonatúj fatusás Kalasnyikovot. Könnyű mög pontos fegyver vót. Száz méterrű könnyen betalátam vele a 10-es körbe a lüvészetön. Futó, bukó alakot is ee löhetött vele 500 méterrül is taláni. Nem hiába szeretik a maffiózók is manapság ezt a fegyvert. A tisztösiskolát sikerűt  eekerűnöm. Nem is vót soha ëgy csillagom së. Járőrparacsnoki tanfolyamra azér csak eekűdtek Pécsre, mer ott vót a kerületi parancsnokság. Két hétig okítottak bennünket. A pécsi laktanya udvarán ott át Jobbágy Szilárd alhadnagy mellszobra. A szöröncsétlent  56-ba fővezényőték Pestre. Golyószórós vót a mönetoszlop elejin, űt lűtték lë legelősző. Sorkatona vót, csak halála után léptették elő. No ezér së töreködtem én a csillagokra. Az a szobor nem is zavart engöm, mögníztem magamnak oszt möntem tovább. Möglátta ëgy sokcsillagos, jól lëbarnított, hogy tisztölögni, mög díszlépésbee köll eemönni a szobor előtt. Ezt én ulyan nevetségösnek tartottam, inkább el is kerűtem a szobor tájékát, ha töhettem.

Az őrsön ëgy öregkatona vót a golyószórós irányzó, engöm mög betöttek mellé irányzó helyöttesnek. A helyöttesnek az vót a föladata, hogy két hevedert mögrakva élös lőszerree cipejjön utána. Inkább a dicséretöt cipeetem vóna, de az mög nem vót. Nem vót kedvemre ez a móka, de ezt nem kérdözte sënki, így eevittek bennünket a Tenkes-högy alá a harkányi lűtérre. Ott lëzajlott a lüvészet, én csak a hevedert igazgattam, hogy tüzelés közbe nëhogy elakadjon. Két hónap múva mögen köllött mönni Harkányba, de most së a fürdőbe, hanem a lűtérre. Szöröncsétlenségömre Imre barátom az irányzó, éppen szabadságon vót, az öreg engöm nevezött ki golyószórósnak, ëgy szintén eeső éves társamat mög helyöttesnek. Útátam a golyószórót, mer piszok nehéz fegyver vót. Soha életömbe nem lűttem addig vele. Luggatuk a högyodalt kögyetlenű, csak az alakokat nem igön talátuk  ee. Be is pörgött rajta a lüvészetöt vezető őrnagy. Körbefuttatta velünk a lűteret, oszt mikó körbe értünk rögtön újra köllött lűnünk. No, most útátuk még csak igazán a golyószórót. A kitalálójának az anyukája szerintem a csuklásba haat bele. Úgy zihátunk mint ëgy gőzmozdony, még a högyet is alig talátuk ee. A könyvembe mög beírták, hogy katonai szakképzöttsége : Golyószóró irányzó. A fene ögye mög ezt a szakképzöttségöt, van néköm röndös szakmám, ez igazán nem hiányzott.

Azér értelmes dógot is tanútunk néha. Esti parancskihirdetésné az öreg ismertette, hogy löhet jelöntközni lovas kiképzésre. Akkora vót a lelkesödés, hogy sënki nem jelöntközött. Másnap aztán ëgyenként hívatott bennünket az irodájába. Kérdözte, hogy vótak-ë apámnak lovai, mög tudok-ë lovagóni? Montam, hogy lovai vótak, de azok igáslovak, életömbe nem lovagótam soha. Nem baj, mögtanítanak. Két hétre ee köll mönni Kiskunhalasra, ott mögtanulok, oszt utána lovasszógálatba oszt be. Nem  köll annyit gyalogóni, stb. Az nem is vóna baj – mondtam,- de én nem akarom a lovakat pucóni. Nem köll azt csináni magának, arra ott vannak a lovászok. Csak kilovagónak, a szógálat végin bekötik a lovakat, oszt kész. A vége az lött, hogy ëgy jánoshalmi katonatársammal eevállatuk a dógot. Halason vót a határőrség lovasiskolája. Ott tanútam mög lovagóni. Gyönyörű versenylovak is vótak ott. Akkoriba' ëgy Varró nevű tizedös gyerök országos bajnokságokat nyert, sőt még kűfődre is kijutott időnként. Jót tött velem a parancsnokunk, hogy rábeszét a lovaglásra. Mögtanútuk a ló fő részeit: eleje az, ami harap, a hátújja mög, ami rúg, a közepe mög, ami ráz. No, oda köllött nekünk fölűni a közepire. Elősző csak a gyakorlótérön lovagótunk a város szélin. Szépen ügettünk libasorba, ëgymás után. A széső ház udvarárú kirontott ránk ëgy kutya, éktelen csaholássaa. Még a lovam is mögijedt. Fére is ugrott ijedtibe, én mög tartottam az irányt igenyösen tovább, lëbukfencöztem az édös anyafődre, a jó, puha halasi homokba. Mögeresztöttem ëgy fohászt, Istent is belefoglaatam a kutya gazdájával ëgyütt. Két hét lovaskiképzés alatt ez vót az ëgyetlen esésöm. Nagyon mögszerettem a lovaglást, főleg mikó má terepre lovagótunk ki. Két hét után möhettünk vissza Barcsra.

 

 

 LOVAS JÁRŐR SZOLGÁLAT

 A lovas kiképzés után visszatértünk az őrsre. Kaptunk lovaglónadrágot mög könnyű lovaglócsizmát. A csizmának örűtem legjobban. Nyáron ugyan könnyű bakancsban jártunk, de télön a durva, vatagtalpú csizmát viseetük, aminek  a  taapa jancsiszögekkee vót kiverve. No ettű kezdve télön csak a lovaglócsizmát hasznátam.

Négy ló vót az örsön. Kettő kiselejtözött hátasló,  ezöket igáslónak hasznáták, mög két gyönyörű hátasló. Testvér vót a két ló,  szép zsömleszínűek, fekete sörénnyee mög fekete farokkaa. Színre tökéletösen ëgyformák vótak,  csak a Vessző homlokán vót ëgy fehér csillag, mög a termete is nyulánkabb, magosabb vót, mög kicsit lustább.Testvére a Fecske zömökebb, fürge ló vot. Én többnyire rajta lovagótam.

A lovakkal aara jártunk, amere  gyalogos járőr csak nehezen, vagy ëgyátalán nem tudott eejutni. Gyönyörű helyekön jártunk, patakokon, vízmosásokon ugrattunk körösztű. Összejártuk a Rigóci erdőt. Kidűtt fadërrëkakon gyakorótuk az ugratást. Átlovagótunk Drávaszentösre, szétníztünk Drávatamásiba. A TSZ dinnyecsőszinek attunk zseblámpaelemöt, az mög adott nekünk dinnyét. Visszafelé az őrsre mönet mindkét ló nyakán  két-két 10-12 kilós görögdinnye lógott. Betelefonátunk az őrsre, hogy a fiúk várjanak a kapuba, nëhogy az Öreg möglássa. Mire lëraktuk a főszerelést, az ebédlőbe má mindön asztalná dinnyét öttek. Pár perc múva belépött az Öreg. Lëvágtunk neki ëgy  szeletöt, oszt mögkínátuk. Eefogysztotta, mögköszönte, oszt eemönt. Nem kérdözte, hogy hunnan van a dinnye.

Ëgyik téli éccaka egész éjjee havazott. Féméterös hóba lovagótunk ki röggee. Szántófődön léptettünk át igenyösen az erdő felé. A hó alatt alutt ëgy vadnyúl, a lovam pont mellélépött. Az fölugrott a hó tetejire, a Fecske is mögijedt tűle, mer ulyan hirtelen ugrott féére, hogy majnem lëestem rúla. Láttuk, hogy a vastag friss hóba a nyúl csak nehezen halad, eehatároztuk, hogy mögfogjuk. Utánaereszköttem, má majnem utolértem, a nyúl hírtelen ódalirányba menekűt. A lóvaa nagyobb kört kölött mögtönni a forduláshó, de  mögin csak kitört ódalra. Mögin utána vágtattam, ott vót má a lovam lába előtt, de nem csak a nyúl hanem a hó alatt ëgy mély traktoreke átal szántott borozda is. A lovam ebbe mögbotlott, én mög a hó tetejin hason szánkáztam tovább vagy 10 métert. Szöröncsére a nagy hó miatt nem ütöttem mög magam, de a nyakam, a köpenyöm ujja, hóvaa lött tele. Mire főtápászkottam a nyúl má benn járt az erdőbe. A társam mög majdnem a röhögéstű esött lë a lovárú. Asz 'ondta, hogy a friss hó úgy főcsapódott, ahogy belevágóttunk, hogy së engöm, së a lovamat nem látta néhány másodpercig.

A téli erdő napsütésbe gyönyörű látvány. A fenyők ződjin a fehér hópamacsok  szélei a napfénybe úgy csillogtak, mintha gyémántokkaa lött vóna a szélük kirakva. Ez a szépség kárpótót bennünket az eeszalasztott nyúlpecsönnyéér.

Sok szép élményünk vót a lovakka. Láthattuk a természet vátozásait mindön évszakba. Az erdő mindig tudott valami csudát nyújtani. Rengeteg őz mög szarvas vót az erdőbe. Vót ulyan aakalom, hogy 18-20 ëgyedbül álló szarvascsorda szökkellött át előttünk. A kecsös állatok szinte úsztak a levegőbe, ahogy átszökkentek az út fölött.

Vót ëgy emléközetös lovaglásunk. Nagy sík mezőn vágtunk át. Vágtába ugrasztottuk a lovainkat, de néhun süppedős, sáros vót a talaj. Az eredmény az lött, hogy a cimborám lovárú kettő, az én lovamrú három patkó hiányzott mire visszaértünk. A lovásznak szótunk, hogy në jelöncse az Öregnek, majd főverettyük a TSZ kovácsaivaa Aranyospusztán, ahogy szoktuk, mikó legközelebb kimögyünk a lovakkaa. Csak az vót a baj, hogy három hétig nem osztottak be lovasjárőrnek bennünket. Ott robbant ki a dolog, hogy a lovászfiú má nagyon idegös vót, oszt bejelöntötte az Öregnek a patkóhiányt. Szöröncsétlenségömre a cimborám éppen otthun vót szabadságon, így a parancsnokunk ëgyedül engöm kapott ee. Hát én még életömbe úgy nem vótam lëbaszarintva. - Maguk úgy vágtáztak az állam határon mint a cowboyok!- Így vót?- Úgy vót, gondótam magamba, de ezt nem mondhattam, mer eligazításkó szigorúan mögtiltotta, hogy vágtázzunk. Ha beismeröm, akkó az parancs mögtagadás, azér mög fogda, mög szabadságmögvonás jár. Én mög má bejegyöztettem nála az  ëgy hét múva esedékös szabadságkérelmemet, amikor is a mönyasszonyomma az eejegyzésünket szerettük vóna tartani. Nem feleehettem mást, csak azt, hogy: Jelöntöm nem így vót. No ekkó bőszűt csak fő igazán. Ulyan ugrálós tintatartó vót az asztalán, hogy attú fétem kidűl az a szép színös tinta belűle. Próbátam én magyarázni a dógokat, hogy a Határőrség kovácsai előző hónapba nem gyüttek átpatkóni a lovakat, mög hogy igön sáros, agyagos vót a terep, oszt lëhúzta a laza patkókat a ló lábárú, de mög së haagatott, hanem kizavart az irodábú. Másnap mögen hívatott. Monta, hogy mögfenyítöm, lëcsukatom, végül, hogy nem enged ee a hétvégin szabadságra. No, ez oszt betötte a kaput. Még a balhé előtt kűttem el a levelet haza, hogy mögkaptam a szabadságot, tarthatjuk az eejegyzést. Mög is kaptam a választ, hogy möghítták a nagyszülőket, körösztszülőket, várnak haza. Nagyon ee vótam keserödve. Ilyen szégyönbe nem hozhatom a mönyasszonyomat, hogy mönnek a vendégök az eejegyzési ebédre, a vőlegény mög sëhun. Még az is mögfordút a fejembe, hogy hazaszökök, utána lössz, ami lössz. A  szöröncse mellémszegődött. A politika tiszt ëgy tartalékos alhadnagy vót, civilbe bányász, mint ilyen, nagyon szerette a bort. Má pedig aki a bort szereti, rossz embör nem löhet. Möglátta, hogy a hangulatom a bányászbéka segge alatt van, kifagatott,hogy mi történt. Beszét a parancsnokunkkaa, az hívatott is mögen az irodába, most a tintatartó së ugrándozott. – No, meséjje ee, hogy vót az a lovaglás. Végighaagatta a mondanivalómat, oszt a végin közőte, hogy hazamöhetök szabadságra, úgy ahogy  kértem. Hát,  madarat löhetött vóna fogatni velem. Annyivaa mögúsztam az egészet, hogy mikó visszagyüttem a szabadságrú két hétig mindön éccaka szógálatba vótam gyalogjárőrként egyedű.

 

Három a magyar igazság, szokták mondani. Én is háromszor estem lë a lórú. Először a lovaskiképzésön, másoccor a nyúlvadászatkó. A harmadik mög  ëgy sima járőrözéskó történt. Eligazított az Öreg, hogy vágtázni tilos, úgy atta a mönetidőt, hogy lépésbe végig löhet járni az útvonalat. Szigorúan lépésbe is möntem a város széliig. Mikó lëértem a Dráva-híd mellett a partra, ott szép sima, gyöpös terület vót előttem, bizony vágtába ugrasztottam a lovamat. A széső házbú kiszalatt három csaholós kutya elébünk. ëgy kis púp is lött a kobakomon. Pont a félénkebb Vessző nevű ló vót alattam. A kutyák elébünk kerűtek éktelen csaholássaa, az én lovam két lábát előre feszítve ëgy pillanat alatt lëfékezött. Amint éröztem, hogy bukok előre, eekaptam a sörényit, de  a lendület csak lëvitt rúla. Mive jó erősen belekapaszkottam, taapaa értem a fődet, még csak ee së estem, mög sé ütöttem magam. Hanem mögütött engöm a géppisztolyom, ami a hátamra vót vetve, de ahogy előre buktam, az is főlendűt a levegőbe, akkorát ütötta tarkómra, hogy még ëgy kis púp is lött a kobakomon. Mögeresztöttem ëgy fohászt, amibe a kutyák gazdáját, Istent, mög Kalasnyikovot is mögemlítöttem. Nagyobb bajom nem lött szöröncsére. Nagyon élveztem a lovaglást. Sokszó vót részem benne, míg lë nem szereetünk. Azúta së űtem lóháton.

 

TARTALÉKOS SZOLGÁLAT

 

Mikó lëszereetem a Határőrségtű, mögkezdtem a boldog civil életömet. Gondótam, végre mögszabadútam a  katonaságtú. Ám félév múva kaptam ëgy behívót Szabadszállásra. Kaptam  ëgy zsákot, abba belevót rakva ëgy teljes katonai főszerelés, csak épp a fegyver nem vót benne. Sejtöttem, hogy nem azér atták, hogy csak lógjon valami a szögön a kamrába. A követköző évbe  má kerestek is az újabb behívóva.Szöröncsémre nem vótunk otthon. Akkó Szentimrén laktunk a feleségömmee albérletbe. Két hétig Sóton vótunk. Mikó visszamöntünk, a házigazdánk, mondta, hogy kerestek a behívóva, mönnyek be a Tanácsházára. Be is möntem, monták, hogy visszakűdték a behívómat. No ezt jó tötték. Nem gondótam, hogy pont rám van szüksége a Hazának, végeztem szépen a munkámat naprú – napra. Úgy három hétre rá beidéztek a Kiskőrösi KIEG Parancsnokságra. Ott igön kíváncsiskodtak, hogy merre jártam, mög mér nem jelöntöttem be hogy 3 napon  túl tartózkottam más településön. Jegyzőkönyvezték a dógot, azt öt évig nem háborgattak.

Öt év után, valahogy előkerűt a kartonom, attú kezdve mindön évbe berángattak , 1-2 napra, néha  1-2 hétre is. Mindég éjfél után 1-2 óra tájba hozták ki a behívót a lakásra. Beőtözve kölött mönni a Tanácsházára, onnan vittek  bennünket gépkocsivaa Szabadszállásra. Rögge 8 –ra az egész tartalékos ezred bent vót. Még a Balatonrú is behozták, aki esetleg épp ott nyaraat. Akkó öttem elősző  csajkábú. A Határőrségné sosë hasznátuk, mindig asztal  mellett , tányérbú öttünk. Ëgyik aakalommaa nagyo rá akartunk ijeszteni az imperialistákra.Két hetes hadgyakorlatra möntünk. Minket a Budapesti Szállítási Vállalat Ziljei vittek, mer a tartalékos ezred gépkocsijai úgy lëvótak robbanva, hogy azokkaa a laktanyakapuig së löhetött vóna eejutni. Az élön az ezredparancsnok mönt ëgy FUG-gaa (FUG= Folyami Úszó Gépkocsi).Szépen vonútunk, má mög is töttünk vagy 5 km-t, mikó látjuk ám, hogy a FUG eekezdött füstőni, de nem a kipufogón, hanem a tetőajtón. Ugrátak is ki belűle ulyan fürgén, hogy ,öröm vót nízni. A tüzet elótották, de másik járművet kölött kérni a laktanyábú. Gyütt is sebösen, ëgy óra múva vonóhattunk is tovább. Éjfél után értünk valamikó a Cserhát högységbe, ahun lëtáboroztunk az erdőbe.Három napig ott szépen eevótunk a sátrakba, míg a 4. nap tábort bontottunk, azt nekivágtunk a szép magyar Aafődnek. Ahány 5 km-né hosszab legelőre talátunk, azt mindet végig gyalogótuk. Lűttük vaktölténnyee az ellenségöt.Mindig győztünk, mer mög vót velük beszéve, hogy űk mög mindig hátrájanak elülünk.Má Szabadszállást közelítöttük, mikó átmöntünk a Kígyós hídján a Sót felüli ódalra. Két tanya vót a hídtú nem is nagyon messzire, bekanyarodott az egész konvoj a köztük lövő dülőútra, elő a Fug, utána  a 30 ZIL teherautó a végi pedig a 3 tank. A Sóti Állami Gazdaság kukorica táblái között kanyarogtunk. A tájékozdáshó mindön katona tuggya, hogy három dolog köll: iránytű, ëgy jó térkép, mög ëgy helybeli parasztbácsi, aki eemagyarázza, hogy merre kő mönni. No, itt kezdődött a baj, hogy a parancsnokunk nem kérdözte mög a tanyába a gazdát, pedig biztos eemonta vóna, hogy ez az út nem vezet sëhova, mer a gazdaság beszántotta a dülőutakat. Félóra múva,  gyönyörű, magos kukoricák között mögátunk, mer véget ért az út. A térképön még mögvót, csak a valóságba nem. Mögfordúni së löhetött, mer épp, hogy csak eefértek rajta az autók, mindkét ódalon, félméterös árok vót. Tolatva  köllött visszamönni a tanyákig, hát mire így mögfordútunk beletelött vagy 3 órába.Gondótam is , hogy jó hogy csak gyakorlaton vagyunk, mer élös helyzetbe  belűlünk még hímondó së gyünne vissza.

Időközbe lëéröttségiztem, mög  ëgy technikumot is kijártam, de a katonakönyvembe végig 8 általános iskolai végzöttség szerepőt. Direkt nem árútam ee, mer a barátom mikó lëéröttségizött jelöntötte, oszt mindön évbe behítták 2-3 hónapra, de még ulyan is vót, hogy fél évre, mindig attak neki egy csillagga többet, a végin őrmestört csinátak belüle. Ezér szerepőtettem én a 8 osztályt, hogy  talán így békin hagynak, csak arra nem gondótam, hogy  köllenek sima honvédök is akinek parancsóhat az a sok rangot viselő katona. Az tötte be nálam  a kaput, mikó má levelező tagozaton első éves főiskolás vótam, akkó is behíttak. Nem tuttam résztvönni abba a hónapba az oktatáson së. No ekkó kérvényöztem, hogy mentesítsenek a szógálat alú, mög is kaptam a mentesítést,így kikerűt a kartonom ebbű a körbű. Többet nem híttak be.

Valamikó az ezredforduló körű kaptam a honvédségtű ëgy levelet, amibe mögköszönték a szógálataimat.Így löttem igazán obsitos.

 

Kissóti