Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az öreg ház

2012.01.04

 Arrú a házrú írok most, ahova engëm a szülőotthonbú hazavittek születésëm után, 1953 tavaszán. Ezën nevezetës esemény, má’mint a születésnapom, régën és ma is ugratások tárgya lészen, ugyanis ápr. 1-én pottyantott be a kéményën a gólya.

Az ëgyik ilyen eset, amikó Eszterkém berobogott ëgy köszöntés alkalmábú:

- Lidi néni, të a bolondok napján születté’?!

Eemosolyottam:

- Bizony, csillagom, engëm viccbű csiná’t nagyapád!

 

Ennyi kitérő után visszatérëk eredeti mondandómhó.

Szóvaa kedves ó’vasó, képzejj el ëgy kicsiny, nádfëdeles házat!  Szoba, konyha kamrábú á’t az egész. Ebbe házikóba érkëztem én és öt esztendő múlva Jóska öcsém.

A ház középső traktusába’ a konyha. Ha belépté’ az ajtón, balra nyí’t a szob’ajtó.

A konyh’ajtó mëg a szob’ajtó közt vót a vízpad, rajta két kanna víz. A szob’ajtón túl ëgy kis kiszögelés, a kemënce szája, hozzá építve a katlan mëg a berakós pórhét, amin nemcsak főzőtek, de fűtő alkalmatosság is vót. A konyha jobb ódalán a fal mellett ëgymás végibe’ két ágy, ezën alutt a Nagyapám mëg a Pista. Pista Édësapám testvére, öreglegény, ő is velünk lakott. Hiába vót idősebb Édësapámná’, én csak Pistának hí’tam. A konyha közepin az asztal, körülötte székëk.

 A szobába’,aluttunk mink, a szüleim mëg én. A szoba berëndëzésihő tartozott a búbos keménce, de ebbe’ ritkán fűtöttek. Vót ott még két szëkrény, asztal két székkee, két ágy ëgymás mellett, no mëg az én rácsos kis ágyam

Édësanyám mesé’te ëccő, hogy mivee a szobát nem fűtötték, télën olyan hideg vót bent, hogy a kemëncepadkán mëgfagyott a kislábasba’ az éccakára bekészítëtt tejecském.

Tuggyátok-ë, hogy mivee melegítëtték be télën az ágyat, ha hideg szobába’ vót kénytelen lëfekünni az embër lánya?

Hát a porhéton a cső mellett ott melegëdëtt két tégla, amit aztán este lëfekvés előtt betekertek ëgy ruhába és berakták az ágyba. Így mire a pórnép lëfekütt meleg vót az ágy és eemaratt a cidri.

A kamrába’ tartottuk a jószágok takarmányát, és Édësapám szétszëtte a kiságyamat, amikó mán nem vót rá szükségëm, annak az ódalát főkötötte a gërëndára, azon tartottuk azt a négy kënyeret, amit Édësanyám sütött.

 Majd ëccő errű is írok.

Régën még a halottakat is otthon ravatalozták fő. Így amikó a Nagyapám ’59 februárjában mëghaat, a szüleim a kamrát kitakarították, kimeszeeték és itt ravatalozták fől.

Emlékszëk rá, hogy a környékbeli öregasszonyok gyüttek siratni. Egész éccaka imádkoztak a Nagypapa ravatala mellett.

 Nagyon szerettem őt.

Édësanyám mesélte, hogyha kerestek, mindig a Nagypapa ravatala mellett találtak meg. Ültem ëgy kis székën és sóhajtoztam.

Hat éves vótam ekkó, az öcsém mëg majdnem ëgy.

Ez év októberibe’ Pista is eetávozott közüllünk. De őt már nem engedte itthon főravatalozni a Mecséri doktor, mondván, kisgyerëk van a házná’.

Érdëkës, erre kevésbé emlékszëk, mint a Nagyapám halálára, pedig ez később vót.

Ez idő tájtú má’ nem otthonrú, hanem a hullaházbú temettek.

 

Ebbe’ a kicsi házba’ laktunk egészen a ’60-as évekig, mer’ akkor átépítettük a saját két kezünkkel. Édësapám vót a pallér, mink mëg Édësanyám a segédmunkások.

De ez mán ëgy másik történet lësz.